A zuglói polgármester mellett kapott állást Tóbiás József, az MSZP volt elnöke
Havi bruttó 850 ezer forintért segít Horváth Csabának a korábban Tenerifére ingázó szocialista politikus.
Havi bruttó 850 ezer forintért segít Horváth Csabának a korábban Tenerifére ingázó szocialista politikus.
A főpolgármester és a kerületi polgármesterek szerint a kormány vállalásai konkrétak a rákosrendezői fejlesztéssel kapcsolatban, azt viszont egyelőre nem látni, hogy mit vállal majd az arab beruházó azon túl, hogy mekkora nagyságrendben fog fejleszteni.
Ez áll a lap birtokába jutott meg nem nevezett dokumentumban. Belenyúlna a kormány a helyi építési szabályzatba is.
Már 3,5 milliárd forintot kér a XIV. kerület a kormányzati hátszelet élvező vállalkozótól.
Az összefogásra hivatkozva egyes pártok életben tartanak nulla támogatottságú pártokat, és hivatalba juttatnak arra érdemtelen embereket – véli Hadházy.
Nőtt azoknak az ellenzékieknek a száma is, akik szerint a pártoknak közös listával kellene nekifutniuk az EP-választásnak is.
Délelőtt jelentette be Rózsa András, hogy polgármester akar lenni, nem sokat késett jelenlegi főnöke és jövő évi vetélytársa, az MSZP-s Horváth Csaba reakciója sem.
Ügyfelei között szép számmal akadnak ismert emberek, politikusok, vállalatvezetők, médiaszemélyiségek. Ha valaki be akarja sorolni ebbe vagy abba a politikai táborba, nincs könnyű dolga: egyszerre védi Völner Pált, a korrupcióval vádolt volt fideszes miniszterhelyettest és Horváth Csaba szocialista politikust. Szakterülete a büntetőjog, ahol a bíróságokat függetlennek tartja, az ügyészséget azonban nem. Utóbbira szerinte a politika rátelepszik, aminek beláthatatlan következményei vannak. Papp Gábor ügyvédet 20 éve az ország egyik legsikeresebb fiataljának tartották, ezért beszélgettünk most vele jogról, fociról és arról, mit jelent a siker.
A szocialista polgármester előterjesztésére csütörtökön szavaz a XIV. kerületi képviselő-testület arról, hogy szerződést kössenek-e a Zugló Városközpont elnevezésű beruházásról Tiborcz István üzlettársának cégével. A Momentum a széles körű előzetes egyeztetések hiányára hivatkozva helyteleníti a kezdeményezést.
A Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag szavazta meg, hogy nem engedik át az államnak a főváros kezelésében lévő szakrendelőket.
A zuglói képviselők alap tiszteletdíja havi 180 ezer forintról 325 ezer forintra nőtt.
A Fővárosi Közgyűlés állásfoglalását minden ellenzéki megszavazta, a fideszesek tartózkodtak.
A zuglói vezetés szerint erre a kormánypropaganda miatt és a saját felületek hiányában van szükség.
A zuglói polgármester angol nyelvű levélben hívta meg Csíkcsicsó polgármesterét, a magyar anyanyelvű Péter Lukácsot egy zuglói ünnepségre. Most kapott egy könyvet.
A polgármester felpattant a színpadra, hogy elmondhassa: „képviselő úr nem bontotta ki az igazság minden szirmát”.
A zuglói polgármester szerint az őt ért vádaknak csak az a célja, hogy a bizonytalan szavazókat távol tartsák az áprilisi választástól.
A zuglói polgármester nyilvánosságra hozta a vallomását. Ebben azt állítja, hogy a rá terhelő vallomást tett Fuzik Zsolt hamisan tanúskodott, és neki semmi köze nem volt a kerületi parkolási rendszerhez, nem követett el bűncselekményt. Reagált a gazdagodását ért vádakra és a pálmafa gate-re is.
A zuglói polgármester hamis vádakat és hazug állításokat emleget az ügye kapcsán.
A szocialista politikus tagadta az Országgyűlés mentelmi bizottságának ülésén, hogy bűncselekményt követett volna el, a mentelmi jogának felfüggesztéséről – amit amúgy a testület javasol – a parlament dönt.
Molnár Zsolt által átvett állítólagos 40 millió forint kenőpénzről írt hétfőn a Magyar Nemzet egy kiszivárgott vallomásra hivatkozva, de a vádat már pénteken tagadta a politikus.